Sanya

Kora du indultunk Pekingből Sanyára. Kb. 4 óra repülés után megérkeztünk és vártuk az autót, aki értünk jött…volna… Csabiék egy nappal előttünk értek és mesélték, hogy elfelejtettek értük menni, miatt mi azonnal telefonáltunk a tolmácsnak, hogy beszéljen a szállodással, hogy mi az ábra, mikor jön a kocsi. a szállodás mondta, hogy a sofőr már ivott, de keresnek másikat mindjárt jön. Vártunk, vártunk, besötétedett, de csak megérkezett az az autó és rendben meg is érkeztünk a szállodához, ahol Tomi foglalt szobát. Először valami ablak nélküli odút akartak ránk sózni, végül találtak nekünk ablakosat. A szoba nem volt túl nagy, egy franciaágy, lcd tv, egy fali konzol és pár fogas volt benne, ja meg egy éjjeliszekrény és innen nyílt a kicsi fürdőszoba. Arra megfelelő volt, hogy ott aludjunk, a nappalokat úgysem a szobában terveztük eltölteni. Még aznap este Csabival és Gáborral elmentünk vacsorázni egy helyre ahol állítólag jó a tejeskávé és pizzát is lehet kapni (Pizza corner). Megvacsoráztunk és néztük a tűzijátékot, amiben az elkövetkezendő két hétben szinte minden nap részünk volt. (Ekkor kezdődött a tavasz ünnep). Kimentünk a partra megnéztük a tengert, a fiúkat letámadták a rózsaárus kislányok, lábukra csimpaszkodtak. Sok fény, durrogás mindenhonnan.

Az elkövetkező napokat a tengerparton henyélve töltöttük, napoztunk, homokhűtőtornyot építettünk, úsztunk. Felfedeztük a környéket, találtunk orosz pékséget, olasz éttermet, egy jópofa amerikai kajás bárt, helyi kisütős pultokat, az egyik kedvenc helyünk a pert menti kínai étterem lett, ahol nagyon finomakat főztek, házi tésztát gyúrtak. S feltűnt az is, hogy szinte minden oroszul is ki van írva, s először oroszul szólnak hozzánk.

Tudtuk, hogy erős a nap, mégis volt olyan hogy nem kentük le magunkat, el is égtünk, nem is egyszer. Napközben 25-30 fok volt, nagyon jól esett így tél közepén. Érdeklődéssel figyeltem a kínaiakat, hogy mit viselnek a tengerparton. Pekingben, Yinchuanban már láttam őket és mókásnak tartottam, ahogy félnek a barnulástól, hogy takargatják magukat, felöltöznek kegyetlenül, napernyőznek és fehérítő krémet használnak. Kíváncsi voltam, hogy ez hogyan változik a parton és széles volt a skála. A gyerekek többsége fürdőruhában volt, bár volt egy két ruhás is, a felnőtteknek viszont más kisebb része. Voltak akik csak napernyőt használtak, voltak akik ruhát, de voltak itt is a hardcore ruhás-napernyős nők is. Jó lehet így a vízparton! Ami a másik kedvencem és nagyon magas fokon űzik, az a pózolás. A látvánnyal nem lehet betelni, ahogy minden helyzetben, minden felállásban pózolnak. Egyszer-kétszer mi is háttere/előtere lehettünk ilyen csodálatos művészi alkotásnak.

Az olasz étteremben (Marco Polo) nagyon finom volt minden és nagyon nagy adagokat adtak, vissza-vissza jártunk. a pincér és a szakács is olasz volt, a pincérrel jókat beszélgettünk. egyik este a Dolphin bárban vacsoráztunk (na jó többször is) és utána ott maradtunk megnézni, hogy milyen a zene. Nem volt rossz, így maradtunk sokáig, Flórinak is nagyon tetszett. Végül eldőlt a karomban, így vittük vissza a szobába aludni.

Egyik nap délután Flóri belázasodott, elmentünk a közeli patikába, ahol (látszik, hogy üdülő övezet) találtunk angol-kínai szószedetet néhány betegségről és problémáról. Mutattuk, hogy lázas a gyerek, megmérték neki és kora du volt 39 fokos, kaptunk lázcsillapítót és torokfájásra is valami port (mert Flóri a torkára is panaszkodott). Szerencsére kb. 3 nap alatt vége lett, de közben volt, hogy majdnem 40 fokra felszökött a láza, paráztunk is, hogy hova megyünk, ha nem javul.

Több mint egy hét után jött el az érzés, hogy itt az ideje jobban körülnézni a szigeten, ráadásul csipkedni kellett magunkat, ha több mindent is meg akartunk nézni mielőtt visszatérünk Yinchuanba.

Első választottunk egy meleg vizes forrásra épült fürdő volt.